SZAKMAI NYELVTANFOLYAMOK
Szakmai nyelvtanfolyamainkat azoknak a szakembereknek ajánljuk, akik alkalmazottként, vállalkozóként vagy vezetőként tevékenykednek és munkájukhoz szükséges legalább egy nyelv készség szintű ismerete. Ezekre a tanfolyamokra mindenképpen azokat várjuk, akik az adott nyelvet már legalább középfokon elsajátították, tehát biztos alapokon álló nyelvtudással rendelkeznek.
Az általunk ajánlott iskolák tanfolyamain rövid idő alatt is komoly eredmények érhetők el elmélyült, intenzív tanulással. A nyelviskolák olyan környezetet biztosítanak a tanuláshoz, melyben a tanórákon kívül is a nap minden percében az adott nyelvet kell használni, így a résztvevők akaratlanul is folyamatosan csiszolják, gyarapítják nyelvismeretüket.
Partneriskoláink ügyfélköre igen tág, világhírű cégek rendszeresen küldik hozzájuk munkatársaikat a Föld számos országából. Ezen cégek oktatási vezetői tudják, hogy a nyelviskolák neve garancia a minőségre.
TESTRESZABÁS, AZAZ IGÉNY- ÉS SZINTFELMÉRÉS
Jelentkezéskor részletes igényfelmérést végzünk, melyben a tanfolyam elvégzésének céljáról, illetve az elérendő eredményről kérdezzük. A kívánt cél lehet egy előadásra való felkészülés, levelezési ismeretek gyarapítása, tárgyalástechnikák, szakmai bemutatók, vagy éppen a telefonbeszélgetés gyakorlása, speciális szókincs elsajátítása. Az eredményességet mindenképpen befolyásolja a tanfolyam intenzitása, a már meglévő nyelvtudás, a tanfolyamon való aktív részvétel. A magasan képzett, tapasztalt oktatók mindent megtesznek, hogy hallgatóinkból a lehető legtöbbet tudják kihozni, mindketten elégedettek lehessenek az eredménnyel.
Egy-egy tanfolyamnál az iskolák már előre elküldik szintfelmérő tesztjeiket, ilyenkor irodánkban történik a tanuló nyelvi szintjének megállapítása, amit az iskola értékel és a helyszínen a tanfolyam megkezdése előtt tovább folytat. A legtöbb esetben az első tanítási napon történik a szintfelmérés az iskolában írásbeli és szóbeli feladatok elvégzése alapján. A szintfelmérést követően a hallgatók megbeszélhetik igényeiket oktatóikkal, közösen alakíthatják ki a jelentkezőnek legmegfelelőbb tanmenetet, mely az adott szinten a leghatékonyabb képzést eredményezi.
A jelentkezési korhatár minden esetben legalább 18 év, de több iskolába csak 20-25 éves kortól fogadják a jelentkezőket.
A SZAKMAI TANFOLYAMOK SAJÁTOSSÁGA, hogy biztos nyelvtudásra épülnek, ahol a köznapi nyelv készségszintű ismerete már nem okoz problémát. Ezeken a tanfolyamokon a szakszókincs tanulása csak kisebb szerepet kap, a megtanult szavak, szókapcsolatok helyes használata, a szakmai beszélgetések során előkerülő szófordulatok elsajátítása kerülnek előtérbe. A könnyed beszéd, a helyes kifejezőkészség, a pontos fogalmazás, a szakszavak tartalmának pontos ismerete, szituációs játékok képezik az oktatási anyag gerincét. A tanórák során olyan helyzetekbe kerülnek hallgatóink, melyek a valós életben, munkájuk során is bármikor előfordulhatnak.
A tananyagban esetek értékelése, feldolgozása, előkészített szakmai viták és a napi szaksajtó megismerése is szerepelnek.
A tanfolyamok kiegészítéseképpen szakmai látogatásokat is szerveznek az iskolák, ahol az adott országban dolgozó kollégáik munkájával, módszereivel ismertetik meg tanulóinkat.
Hallgatóink a tanfolyamok végén a megszerzett tudást igazoló részletes bizonyítvánnyal térhetnek haza, és sok esetben már másnap érzékelhető eredményt tudnak felmutatni munkahelyükön a gyakorlati ismeretek birtokában.
EGYÉNI OKTATÁS Természetesen lehetőség van a csoportoknál megadott nyelvi szintnél gyengébb nyelvtudással is részt venni az oktatásban. Ilyen esetben a képzés csak az általánosabb nyelvismeretre terjedhet ki mindaddig, amíg diákunk el nem éri az adott tanfolyamhoz megkívánt nyelvi szintet. Ilyenkor az intenzív képzés kiscsoportos formában, vagy magánórák keretében a leghatékonyabb.
BESZÉDKÉSZSÉG FEJLESZTÉS A hazai nyelvoktatás sajátosságából adódó általános tapasztalat, hogy míg jelentkezőink biztos nyelvtani ismeretekkel rendelkeznek, könnyen megbirkóznak a tesztek ravasz mondataival is, addig a mindennapi szituációkban kevésbé biztonságosan használják nyelvtudásukat. Az ilyen esetekben a beszédkészség fejlesztését megcélzó, kevésbé szakmai jellegű tanfolyamok hozhatnak számottevő eredményt. A szakmai szókincs elsajátítása könnyebb feladat, mint esetleg egy-egy helyénvaló mondat megtalálása egy-egy hétköznapi helyzetben.
A CSOPORTOK ÖSSZETÉTELE A meghirdetett tanfolyamokon tanuló nemzetközi csoportok mérete általában nem haladja meg a 4-6 főt. Zárt csoport jelentkezése esetén az iskolákkal előzetesen egyeztetve kisebb-nagyobb kedvezményeket tudunk felajánlani.
A SZAKNYELVTANFOLYAMOK RÉSZVÉTELI DÍJA általában nem alacsony. Iskoláinkkal szorosan együttműködve alakítjuk árainkat, így mindig az iskola eredeti díjtételei képezik árlistánk alapját. Megállapodásainknak köszönhetően gyakorta a megadott áraknál is kedvezőbben kínáljuk a kurzusokat hazai partnereinknek.
AZ ÁLTALUNK AJÁNLOTT ISKOLÁK HATÉKONYSÁGÁNAK TITKA a személyes odafigyelés minden diákra. Az oktatók óráról órára figyelemmel kísérik hallgatóink fejlődését, nyomon követik nyelvtudásuk gyarapodását, illetve figyelembe veszik a személyiségükből adódó tanulási sajátosságokat is. Iskoláinkban az oktatók nemcsak alapos nyelvismerettel, nagy pedagógiai gyakorlattal, hanem az adott szakma gyakorlati ismeretével is rendelkeznek. Ez különbözteti meg az általunk ajánlott iskolákat a világ számos már nyelviskolájától. Oktatóink szakmai előmeneteléről is mindig szívesen adunk tájékoztatást.
|